Október 21-én, péntek este zárult a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tihanyi kurzushete. A Landscape Futuring' Ökológiai Design kurzus résztvevői lehetséges jövő-táj alternatívákat térképeztek fel interdiszciplináris együttműködések keretében.

Szalontai Ábel, a MOME MAG programvezetője a záróeseményen elmondta:  “Nyolc éve, 2014-ben született meg a gondolat, hogy a MOME, mint aktív szellemi és fizikai műhely, alkotótér jelen legyen a térségben, azzal az energiával, amit az egyetemen a hallgatókkal való közös munka során tapasztaltunk. A Balaton vízgyűjtő területe mindannyiunkat összekötő, megtartó erő, így érintetté váltunk a közös gondolkodásban és cselekvésben. Célunk a MOME és a régióban élők együttműködése a közösség hasznára, egy élhetőbb világért. Ez a MOME MAG központi vezérelve.”

A köszöntőt a kurzusok eredményeinek bemutatása követte. A 2022-es őszi tihanyi kurzushét során két kurzuson vehettek részt a hallgatók. A Landscape Futuring Field Lab kurzus során ökológusok, designerek és művész hallgatók dolgoztak együtt. Céljuk az ökológiai hálózatkutatás és a design eszköztárával az alternatívák keresése közben egy izgalmas interdiszciplináris együttműködés létrehozása volt. A hallgatók a jövő táj-alternatíváit térképezték fel és vizualizálták. A kurzushetet Illés Zsófia Szonja (placemaking design kutató) és Jordán Ferenc (hálózatkutatóbiológus) vezették, szakmai mentorként is támogatva a programot. A hallgatók három csapatban alkotva hoztak létre a hét végére egy közös jövő-táj installációt: Chiara Dellerba (olasz kurátor és designer) vezette a 'Future Foodscape' csapat munkáját Németh Zsófia food designerrel. Krasz Ádám sound designer segítette a 'Future Soundscape' és 'Future Landscape' (Videó) csapat munkáját

Ehető táj. Fotó: Darab Zsuzsa / MOME MAG

A kurzus végeredményeként a három csapat, a Future Food, a Future Soundscape és a Future Landscape egy közös immerzív installációt hozott létre: a jövőbeli Balaton-felvidéki táj vált megtapasztalhatóvá annak hangjai, látványa és a térségben termő vadnövényekből készült ételeken keresztül.

A Kocsi Olga képzőművész, média designer és Szentandrási Dóra építész vezette Balaton - Művészeti akció - Szél - Víz- Fény kurzus résztvevői szintén három projektet hoztak létre. Az 1600-as évek elején Veszprémben élt humanista polihisztor és várkapitány, a magyar Leonardo da Vinci, Verancsics Faustus munkássága ihlette az egyik csoportot, akik egy vízenjáró szélmalom prototípusának megalkotásával kísérleteztek. A kisméretű malom további funkciókkal fejleszthető, moduláris elemekből álló változata pedig akár több generációt is összehozhat a Balaton partján az összeszerelés folyamatával.

Ökológiai társasjáték. Fotó: Darab Zsuzsa / MOME MAG

Ökológiai társasjátékot fejlesztett a második csoport. A kooperatív játék kiindulási alapja egy önfenntartó balatoni közösség utópiája, a karakterek egy ökológiai optimum állapotot szeretnének létrehozni. Céljuk a külső hatások ellensúlyozása, a helyi vállalkozások működtetése együttműködés keretében. Látványos, interaktív függönyinstallációt hoztak létre Ökobuborék címmel a harmadik csoport résztvevői. Koncepciójukban egy fűzfa köré építettek különleges, immerzív teret, melyre a Balaton vizének mikroszkopikus élővilágát vetítették valós és fiktív képekkel, hangkörítéssel. Interaktivitása abban áll, hogy minél többen lépnek be a térbe, annál jobban ritkul a vízi élőlények képe az installáción, arra reflektálva, ahogy az emberi jelenlét kiszorítja a természetet.

Ökobuborék. Fotó: Darab Zsuzsa / MOME MAG

A MOME MAG / BALATORIUM a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa BALATORIUM ökológiai programsorozat kiemelt partnere. Támogatók: PAD for environmental justice, szabadonbalaton, BABAKO.