Bemutattuk a BALATORIUM nevű ökológiai-kulturális programunkat
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa BALATORIUM programja kísérletező közösségi események sorozata, amelyben kreatív szakemberek és tudósok közösen, az ökológiai művészet eszközeivel indítanak párbeszédet a Balaton – mint tó és mint táj – legfontosabb ökológiai kihívásairól. A VEB2023 EKF-nek kulturális programsorozatként nem célja igazságot tenni szakmai vitákban, viszont a művészet és a kultúra eszközeinek lehetőségeivel támogatja, hogy láthatóvá váljanak a tó jövője érdekében fontos témák és párbeszéd induljon e kérdések mentén.
A koncepció készítésének folyamatában részt vett többek közt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a Pannon Egyetem Limnológiai Kutatócsoportja, valamint meghatározó partnerünkként a PAD alapítvány is. Mára szinte az összes komplex kulturális program kikerülhetetlen témája a fenntarthatóság és az ökológiai kérdések vizsgálata, ezért a Veszprém-Balaton 2023 EKF program ezt a téma súlyához méltóan, kellő mélységben és szakmaisággal kívánja megjeleníteni.
Markovits Alíz a VEB2023 Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az VEB2023 EKF régió értékes és sérülékeny természeti értékei miatt fontos, hogy az EKF témái közt szerepeljen az ökológiai kérdéseket kulturális ezközökkel megközelítő BALATORIUM program. „Több partnerünk jelezte, hogy 2023 után is szeretnék folytatni az együttműködést. Reményeink szerint a következő másfél évben a kultúra és a tudomány egyesített erejével egy hosszútávon fenntartható összefogás alapjait sikerül lerakni a Balaton és környező táj érdekében.”
A BALATORIUM rendhagyó sajtótájékoztatója a Tihanyi kikötőből induló hajón egy szakmai párbeszéddel indult, ahol a program résztvevői saját tudományos vagy művészeti szempontjaik szerint világítottak rá a tavat érő hatásokra és a megoldandó problémákra. Néhány fontos idézet a hajón megkezdett párbeszédből:
A BALATORIUM projektről, az ökológiai-kulturális koncepció céljáról küldetéséről, eseményeiről, és a kulturális évhez kötődő rendezvényeiről további információkat lehet megismerni a bejelentéssel egyidőben induló és a program fejlődését követve tartalmában folyamatosan bővülő https://balatorium.huoldalon. A weboldal bemutatja a BALATORIUM legfontosabb partnereit, résztvevőit is, megmutatja, hogy mely szervezet milyen módon dolgozik a Magyarország tagadhatatlanul egyik legfontosabb régiójának megőrzéséért.
A rendhagyó BALATORIUM sajtótájékoztató hangulatát visszaidéző kisfilmünket itt nézheted meg:
Oldalunk a látogatottság mérése érdekében sütiket használ. Bővebb információ.