A Balaton Európa egyik legnépszerűbb üdülőtava, Magyarország második legnépszerűbb turisztikai célpontja és Közép-Európa legnagyobb tava. Jellegzetessége, hogy viszonylag sekély, hamar felmelegszik, ezért kellemes benne fürdeni, így nyaranta akár egymillió ember is megfordul a tó partján, többszörösére duzzasztva a környező települések lakosságát. A tó persze nem csak egy medence. Csakúgy, mint bármelyik tó, a Balaton is egy ökológiai rendszer és egy vízrajzi hálózat része. A táj jellegzetes élőhelyeit erősen befolyásolja az emberi tájhasználat, és a tóba jutó víz mennyiségét és minőségét is meghatározza az emberi tevékenység. A Balaton Európa számos más tavához hasonlóan nagyon érzékeny a klíma és a környezet változásaira. Ahogy a befolyó vizek összegyűlnek, és befolyásolják az aszályok vagy áradások hatását, úgy a környék ökológiai hálózatának is csomópontja a tó – így tehát a természetes élőhelyek változásai is felerősödnek a Balatonban. A klímaváltozás miatt erősen megnőtt a szélsőséges vízjárás és a vízminőségi problémák kockázata, ezért is fontos, hogy mindent megtegyünk a Balaton és környezetének megóvása érdekében.
A közlekedési infrastruktúra (utak, parkolók, garázsok, benzinkutak) mindenképpen helyet foglal a tájban, még télen is, amikor kevesen használják. A vízparton vagy a Balatonba folyó patakok környékén lévő aszfaltozott felületekről a csapadék közvetlenül folyik le anélkül, hogy a növényzet vagy a talaj megszűrné, ezért az ott összegyűlt szennyezőanyagok is közvetlenül a tóba jutnak, és növelik a vízszennyezés kialakulásának kockázatát. A talajfelszín nagy felületeken történő lezárása vagy vízhatlan burkolata hozzájárul a szélsőségesebb vízjáráshoz, a villámárvizek, aszályok kialakulásához. Az utak és parkolók aszfaltozott felszíne sokkal melegebb és szárazabb a természetes környezetnél. Ezek a felületek meleg időben a tájban és a településeken is az ember számára is kellemetlen mikroklímájú területeket, hőszigeteket hoznak létre. A közlekedés által okozott zaj, fény- és légszennyezés, vagy a talajszennyezés nem csak közvetlenül az úton hat, de sokkal távolabb is érezhető, így az emberi jelenlétre érzékenyebb állatok, növények számára nagyobb területek is lakhatatlanná válnak. A környezetüktől erősen elütő, azt átszelő utak és burkolt felületek továbbá átjárhatatlan akadályt jelentenek sok kisebb állat számára, és a növények terjedésének, szaporodásának is gátat szabnak.
A Balaton vize rengeteg alga, apró ízeltlábú, madár és hal otthona. Ebben az élő rendszerben a parti zónának, a vizes, de nem vízi élőhelyeknek kiemelten fontos szerepe van. A parti zónában a növények fejlődéséhez bőségesen van víz, fény és tápanyag is. Az intenzív fotoszintézis miatti nagy biomassza-termelés azt jelenti, hogy ezeken a területeken bőséges a táplálékhálózatok alapját képező anyag, így kiemelkedően sok élőlényt tudnak eltartani az ilyen élőhelyek. A víz és a szárazföld közötti átmenet rendkívül változatos körülményeket teremt, így nagyon különböző mikro-élőhelyek jönnek létre egymás közvetlen közelében, sokféle élőlény közösségeivel. A parti zóna, a vizes élőhelyek tehát mind a szárazföldnél, mind a nyílt víznél sokkal fajgazdagabbak, amolyan érintkezési területek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a parti zónába, a vizes élőhelyekre, a nádasokba járnak táplálkozni és szaporodni a nyílt víz és a parti zóna állatai is. Ezek „találkozási pontok”, ahogy az ember számára egy-egy strand, sétány vagy szórakozóhely. Ezen felül, mivel a vizes élőhelyek az ember számára nehezen megközelíthetőek, gyakran ezek a nádasok, hínarasok, patakpartok, mocsarak az ember által legkevésbé háborított részei a tájnak. Ez azért is fontos, mert a vizes élőhelyek nagyon érzékenyek a szennyezésre, a kiszáradásra, az emberi beavatkozásra. Valamilyen szennyezés, időjárási szélsőség vagy akár csak egy kaszálás miatt átmenetileg könnyen el tudja veszteni a funkcióját egy-egy ilyen élőhelyfolt. Az itt élő állatoknak, sőt a növényeknek sem marad más választásuk, mint az elvándorlás. Egyes fajok képesek a magjaikat, tojásaikat, petéiket eljuttatni eleve távolabbra, hogy aztán később, ha helyreállt a bolygatott folt, visszaköltözzenek a szomszédos élőhelyekről. Emiatt a vizes élőhelyek közötti összeköttetés, az úgynevezett ökológiai konnektivitás kiemelten fontos, hiszen ez biztosítja a rendszer rugalmasságát, azt a képességét, hogy helyreállítsa az eredeti állapotot az élőhelyfolt megzavarása után.
A Balaton környékének vizes élőhelyei egy óriási hálózatot alkotnak, amelynek a csomópontja maga a Balaton. A déli és északi part befolyói, berkei ökológiai kapcsolatban állnak egymással a tó vízparti élőhelyein, nádasain keresztül. Ezt a kiterjedt hálózatot azonban egyre több helyen száraz, forró sávok szabdalják fel: az ember közlekedési infrastruktúrája, az utak, parkolók és épületek. A vízpart közelében a nyaralók, vendéglátóhelyek terjeszkedése évtizedek óta zajlik, de az utóbbi húsz évben mindehhez társul az utak és a parkolók területének egyre agresszívabb növekedése, közvetlenül a part közelében vagy korábbi természetközeli területek rovására is. Nem mindegy ugyanis, hogy egy nyaraló, strand vagy bolt mellett hány aszfaltozott parkolóhelyre van szükség – ezt pedig az szabja meg, hogy hányan érkeznek oda autóval és hányan kerékpárral, közösségi közlekedéssel vagy gyalog.
A Balaton élőhely-hálózatában kiemelten fontosak az ökológiai folyosók, vagyis azok a zöldterületek, amelyek összekötik a természetes vízpartokat a távolabbi természetes élőhelyekkel. A tavat már csaknem körbeveszik a települések, utak, vasútvonalak, ezért a parthoz közeli erdők, gyepek, cserjések és vizes élőhelyek fontos közlekedési útvonalak az élővilág számára. A berkek, halastavak, befolyó patakok vagy a tóhoz közeli erdők állatai ott tudnak eljutni a Balatonhoz, ahol közel vannak egymáshoz a természetes vagy féltermészetes területek. Egy-egy idős fákból álló csoport, vízközeli legelő vagy cserjés terület kulcsszerepet tud tehát játszani a Balaton ökológiai hálózatában. Ahol egy ilyen ökológiai folyosó keresztezi a tó körüli autó- és kerékpárutakat, fokozott figyelemmel kell közlekednünk: egyrészt felbukkanhatnak a vízhez igyekvő kétéltűek, hüllők, emlősök; másrészt a folyosó átjárhatóságát nagyban meghatározza, hogy mennyire áll erős emberi hatás alatt. Az autós közlekedés által okozott zaj-, fény- és légszennyezés hatására az állatok elkerülik ezeket a területeket. A Balatoni tájban egyre nagyobb területet foglal el a közlekedési infrastruktúra a természetes élőhelyek rovására. Egyre több az autó, és ezért egyre szélesebb utak, egyre nagyobb parkolók épülnek, felszabdalva az élőhelyek hálózatát. Mindez nem szükségszerű: egyéni döntésünk, hogy autóba ülünk-e egy-egy utazáshoz, vagy valamilyen alternatív közlekedési eszközt választunk. Aki gyalog, kerékpárral, tömegközlekedéssel vagy autómegosztóval közlekedik a Balatonon, az hozzájárul a Balaton vízminőségének, a táj élhetőségének megőrzéséhez is. Aki mégis autóval indul útnak, az is tehet a természetes élőhelyek megőrzéséért, ha lassan, fokozott figyelemmel közlekedik ott, ahol egy ökológiai folyosó találkozik az úttal, és ha tekintettel van a kerékpárosokra, gyalogosokra. A Balatorium és a Szabadonbalaton aszfaltfestési akciója egy ilyen helyszínre hívja fel a figyelmet.
A Tihany és Balatonfüred közötti Berek-rét a tóhoz közvetlenül csatlakozó vizes élőhelyek egyike, fontos ökológiai folyosó. A Szőlősi-séd és az Aszófői-séd torkolata körül értékes vízhatás alatt álló erdők és gyepek, sőt nagy kiterjedésű nádasok helyezkednek el. Az északi parton Balatonfűzfő és Balatonfüred között már összeérnek az emberi használat alatt álló területek, és a szőlők fokozatos beépülése miatt sok korábbi zöldterület eltűnt. A két patak völgye összeköti a Balaton vizes élőhelyeit a Balatonfelvidék erdeivel és vizes élőhelyeivel, és viszonylag ritkán látogatott, extenzíven használt területével fontos menedéket nyújt a környék emberi jelenlétre érzékeny fajainak. A Berek-rét és a Balaton között azonban a 71-es út határt képez. Nemcsak a sűrű forgalom teszi ki az állatokat a gázolás veszélyének, hanem maga az aszfaltsáv is kockázatos, nehezen átjárható, főleg a kétéltűek, hüllők, ízeltlábúak számára. Az út fontos szennyező forrás is: a járművekből por, olaj és műanyaghulladék kerül a környezetbe, a pályatesten összegyűlő csapadékvíz a lefolyókon át egyenesen a Balatonba jut. A közlekedés okozta fény-, zaj- és légszennyezés nem áll meg a nádas szélén, hanem csökkenti az egyébként jó élőhelyek értékét is az emberi jelenlétre érzékeny fajok számára.
