Nekem a Balaton – idézve az 1960-as évek nyári slágerét – ezúttal nem a riviérára, hanem egy alkotásra, kreatív és közösségi folyamatokra ösztönző helyszínre utal. Hogy a nagyközönség is megismerhesse, augusztus 25-én egy napra megnyitjuk a Magyar Képzőművészeti Egyetem 1976 óta működő tihanyi művésztelepét, amelyet Somogyi József szobrászművészről, az intézmény egykori rektoráról neveztek el.
péntek / tihanyi programbontás
Az esemény a Balatorium Ökológiai x Kulturális Hét keretein belül valósul meg. Teljes program ITT!
A bemutatáshoz egy olyan intézményi keretet, a múzeumot választottuk, amelynek legfontosabb funkcióin keresztül ismerkedhet meg a látogató a művészteleppel. A képzeletbeli platform a kortárs képzőművészet kifejezőeszközeit használva arra tesz kísérletet, hogy vizuálisan láthatóvá váljanak a művésztelep “feltáratlan” elemei. Műtárgyállományunk az udvaron és a juhhodály területén fellelhető alkotásokból áll, ám a műtárgykezelés és rendszerezés mellett a gyűjteményi osztály fontos feladata a gyűjtemény bővítése is, ezért a művésztelep alkotásainak sorát most Máté Dániel fiktív régészeti munkájával (“Tudja juhász, ha idő változik”) gazdagítja. A történeti tárgyak és dokumentumok az intézményi kiállítás részei, amelyért a kutatási és kiállítási osztály felel. A Művésztelepről szóló rövid hangulatfilm és a Bóklászó hangséta, a művésztelep történetével foglalkozik, fókuszba helyezve az emberi környezet és természet viszonyát a művésztelepen található műalkotásokon keresztül. Illés Haibo & Melykó Richárd Aktív Súly performatív sétája hidat képez ezen osztályok, illetve a Tihanyban működő, de az ott élők számára nem egyértelműen látható két meghatározó intézmény, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet és a MKE Somogyi József Művésztelep között. A séta egy olyan ökológiai szemléletű múzeumpedagógia program része, amely egy antotípia workshoppal egészül ki a művésztelepen.
Szervezők: Farkas Benedek, Kovács Kristóf (Sajnos Gergely, helyszínelő), Kovács Rebeka, Lenkey Viola, Novák Lea, Tóth Boglárka, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szak hallgatói
Oktató: Lázár Eszter